A hadak útját többször bejárva

visszatérünk mindig a mába.

Nem ígérek olyat, hogy örökre,

csak legyél velem még úgy negyven évre.

Elillan, aztán újraéled.

Te kerülted, mégis újra éled.

Mire feleszmélsz, már a csókom érzed.

Hogy miért viszonzod, magad sem érted.

Te ellöknél és én hagynám, mégis

szorít görcsösen karod. Én is

megadom magam a pillanatnak.

Már úgyis mindegy, már elragadtak.

Szeretnék tenni ellene, de képtelen vagyok.

Nincs recept, erről nem szólnak dalok.

Rohadt egy helyzet, de épp ölel karod,

ha csókod feltüzel, elveszett vagyok.

Én úgy szeretném.. Erre nincsenek szavak.

Ha megtehetném..., de tudom, nem szabad.

Közhely, de ha van most két életem,

az egyiket szó nélkül eléd vetem.

Lényeg a lényeg és szó ami szó,

történt, ami történt, nem mérvadó.

Tudom, vétkeztem, de mások előtt fel nem vállalom,

és azt se garantálom, ha adódik alkalom,

majd visszafogom magamat és szépen elmegyek - hát nem!

Kapva kapok rajta és a vágynak engedek.

Aljas féreg vagyok, tudom, így is már,

és te sem vagy hibátlan - minden szóért kár.

Hát inkább, ami megadatik, élvezzük,

és intézzük úgy, hogy végre.. bevégezzük.